A magyar dráma napja - Várkonyi Zoltán-kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Budapest, 2012. szeptember 21., péntek (MTI) - A száz éve született legendás színész, rendező, színházigazgató és tanár, Várkonyi Zoltán alakját idézi fel az Életművem nincs - csak életem van című kiállítás, amely pénteken, a magyar dráma napján nyílt a Bajor Gizi Színészmúzeumban az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) égisze alatt.

Ács Piroska, az OSZMI igazgatója elmondta: a 20. századi magyar színházművészet kiemelkedő alakját felidéző kiállítás más formában már a Pécsi Országos Színházi Találkozón látható volt, és Miskolcon mutatják be legközelebb.
 

A Bajor Gizi Színészmúzeum tárlatát megnyitó Marton László, a Vígszínház főrendezője, korábbi igazgatója felidézte, hogy Várkonyi Zoltán sokáig habozott két hivatás között: egyszerre vonzotta a költészet és a színház is, végül a színházat választotta.
 

Szólt arról is, hogy Várkonyiról a színházi emberről, rendezőről nehéz beszélni, mert semmilyen teória alapján nem állt művészete, nem képviselt semmiféle iskolát. Várkonyi vibráló, intuitív, független és rendkívül fantáziadús szellem volt - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy a különböző teóriákat béklyónak érezte.
 

Várkonyi színházeszményéről szólva fiatalkori, 1947-es franciaországi útját, Jouvet-val és színházával való találkozását említette, az utazás, a francia színház szelleme óriási hatást tett a művészre. Mint Marton László kifejtette, ez jelentette számára a legfontosabb inspirációt.
 

Mint elhangzott, Várkonyi életének egyik legfontosabb korszaka volt a Művész Színházban eltöltött idő. A színházat 1945-ben alapította meg és az államosításig, 1949-ig vezette. "A Művész Színház, az a színház, amelyet ő mindig szerelmének gondolt, különös, lázadó szellemű, európai szellemiségű színház volt" - mutatott rá a főrendező.
 

Megjegyezte, hogy Várkonyi - barátaival, Major Tamással és Gobbi Hildával - baloldali érzelmű volt, a fasizálódó Európában az egyedüli helyes erkölcsi magatartásnak ezt tartotta. A háború utáni időkben - különösen Rákosi hatalomra jutásával - ez a hit összetört.
 

Várkonyi pályáját a Nemzeti Színház (1934-1941) és a Madách Színház színészeként (1941-1944) kezdte. Marton László beszélt arról is, hogy a háború alatt a Madách Színházban vált elismert színésszé, két fontos szerepe a Hamlet és Pirandello IV. Henrikje volt. Várkonyi 1950-ben ismét a Nemzeti Színházhoz került, ahol két év megszakítással - 1951-53-ban a Magyar Néphadsereg Színháza (Vígszínház) főrendezője volt - 1962-ig tevékenykedett. Mint Marton László felidézte, Várkonyi rendezőként jól kommunikált a színészekkel: egyszerre volt nyílt, őszinte, nagyon direkt, pontos és tömör, ugyanakkor tudott valamit, amitől a színészek egyszer csak felszabadultak és fantáziájuk szárnyalni kezdett.
 

Marton László egykor Várkonyi Zoltán tanársegédje volt a színművészeti főiskolán, ahol Várkonyi 1949-től tanított, 1972-től haláláig pedig az intézet rektora volt. A Vígszínház főrendezője kiemelte, hogy a művésznek különleges érzéke volt a tehetség felfedezéséhez is, mindig lázba tudott jönni attól, ha egy érdekes egyéniség megjelent a színpadon. Pécsi Sándor, Darvas Iván és Latinovits Zoltán zsenialitását elsőként ő ismerte fel.
 

Várkonyi Zoltán 1962-től a Vígszínház főrendezőjeként, 1971-től igazgatójaként tevékenykedett. Marton László színházteremtő zseninek nevezte, aki jó érzékkel a legértékesebb és mégis együttessé formálható embereket állította a Vígszínház szolgálatába.
 

A kiállítás az elfeledett művész mellett elsősorban azt akarja a látogatóknak bemutatni, hogyan él szelleme ma is filmrendezéseiben, a színész- és rendezőnemzedékek alkotásaiban. A kiállítás hangsúlyos helyén szerepelnek pályafutása 1941-1949 közötti dokumentumai. Ez a kulcsa Várkonyi Zoltán későbbi munkásságának: ekkor alakult ki világszemlélete, színházeszménye, ekkor ismerkedett meg a színházirányítás elméleti és gyakorlati kérdéseivel.
 

A tárlat az OSZMI közelmúltban megszerzett tárgyaiból is válogat, ezek közül kiemelkedik a Kotnyek Antal fotográfus hagyatékában talált nyolcvan egyedülálló felvétel. A Művész Színháznak olyan dokumentumait is bemutatják, amelyek hosszú lappangás után kerültek a múzeum gyűjteményébe.
 

A Bajor Gizi Színészmúzeumban 2013. február 3-ig látható kiállítás megnyitóján Fesztbaum Béla, a Vígszínház színésze Várkonyi írásait, köztük egy versét adta elő.