Budapest, Thália Színház, november 30. 22:00
Pelsőczy Réka színész szakon végzett a Színművészeti Főiskolán, ám az utóbbi időben rendezőként is egyre inkább elismert. Különös vállalkozása, hogy dokumentumok alapján is állít össze előadásokat.
Az első ilyen jellegű rendezése, az Én egy szemüveges kisfiú vagyok, kisgyerekek fogalmazásaiból építkezett, a második a Kicsi nyuszi hopp hopp című egy budapesti gyilkosság részleteit elemezgette. És most itt a harmadik, életből vett produkció, amely a szerelemről szól. Különböző életkorú emberek elmesélték saját élményeiket, meghatározó szerelmeiket, ebből született az előadás.
A darab egy bárban játszódik. Dolgozik a személyzet, gyűlnek a vendégek, és mindenkinek van valami mesélnivalója a szerelemről. A végére pedig néző legyen a talpán, aki nem kerül maga is romantikus hangulatba.

.jpg)

Akciók
Könyvek
Autó-motor
Benzinkutak
Bevásárlóközpont
Egészségügy
Biztosítás
Építés
Fürdők
Gyorsétterem
Ingatlan
Ipar - Gyártás
Kikapcsolódás
Látványosság
Műszaki cikk
Pénzügyek
Ruházat
Szállás
Szépség egészség
Szerviz
Szórakozás
Utazás
Vásárlás
Vásárlás Étel-Ital ......
Vendéglátás
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése