A helység kalapácsa Kaposváron

Augusztusban, Nagyharsányban már bemutatkozott az Ördögkatlan Fesztivál és a Csiky Gergely Színház közös produkciója, A helység kalapácsa, amelyet 13.-a óta a nagyszínház közönsége is láthat Szabó Máté rendezésében. Az előadás zenéjét Ferenczi György blues-zenész szerezte, aki arról vallott, miként találtak egymásra Petőfivel.

Szeretem Petőfit, és mondhatnám azt, hogy A helység kalapácsára zenét írni nagy kihívás, de nem erről van szó, hanem arról, hogy ez egy iszonyatosan izgalmas feladat. És én ezekre gerjedek. Sokan megcsinálták ezt már, és sokan megcsinálták már jól is, nagyon jó zenéket írtak hozzá. Én mást akartam. Fontos volt például, hogy ezzel a lerobbant busszal együtt legyen hiteles a zene. Végül jó kis poszt-hippi cucc lett, szeretem. Részlet-gazdag anyag született, köszönhetően Hársing Hildának, aki egy csodálatos dramaturg, jó vele dolgozni. Ő találta ki, hogy legyenek a szövegben Petőfi-versek – amik egyébként az eredeti vígeposzban nincsenek. Van egy Petőfi-lemezem, amin megzenésített versek hangzanak el, de Hilda tudott úgy válogatni, hogy most teljesen új versek kerüljenek előtérbe – egyébként ezt akartam is kérni tőle, hogy ne már feldolgozott verseket vegyünk újra elő, hanem legyen most ez egy friss feladat. Ráadásul hat éve jelent meg a Petőfi-lemez. Azóta nagyon sok mindent másképp gondolok már. Most van arra lehetőségem, hogy ezt kifejezhessem.

Bérczes László tudta, hogy nagyon kötődöm Petőfihez, és azt is tudta, hogy elég bátran nyúlok verseihez. Ide pedig kellett bátorság. 2006 óta folyamatosan foglalkozom Petőfivel, mert annyira beleszerettem, és nemcsak én, hanem az egész zenekar, hogy azóta is dolgozunk föl verseket – az akkori lemeztől már teljesen függetlenül. Koncerteken például már nem is játszunk olyan számokat, amik a 2006-os Petőfi megzenésített versek albumon jelentek meg.

Az ember általában általános iskolában találkozik először Petőfivel „és akkor átvonultunk a Pilvax Kávéházba…”, megy a március 15-i műsor, és a Béla a harmadik sorban meg elájul az ünnepség közben. Nekem is ugyanolyan rosszul tanították Petőfit, mint mindenki másnak. Tőle valahogy félnek, nem fér bele a rendszerekbe. Petőfi rendszerektől függetlenül létezik, ő karddal a kezében elesett a szabadságért, és innentől kezdve őt már nem lehet megvásárolni, mindenkire nézve veszélyes. Nála nincs kompromisszum, azt írja le, amit ki akar mondani.

Egyszer csináltunk egy március 15-i műsort – talán ’97-ben, és a Csatadal című vershez hozzárendeltük egy brutális New Orleans-i muzsikát, született hozzá egy eszméletlen jó koreográfia, és az eredmény nagyon nagy hatást váltott ki a közönségből. De belőlem is. Ez volt az első komolyabb, felnőttkori találkozásom – munkám Petőfivel. Aztán gondolkoztam, hogy hogyan tudok úgy nyúlni hozzá, hogy életrevaló dolog legyen belőle, de nem ment, mert nem voltam elég érett hozzá. Aztán később jött egy felkérés, a Gryllus Dani bácsi kérdezte, hogy a Hangzó Helikon sorozatba nincs-e kedvem Petőfi-lemezt csinálni, és ez volt az, amit majdnem egy évig csináltuk, és teljesen megváltoztatta a zenekar életét.

Petőfi profi brand, profi márkanév volt. Fel van építve. Akkor még nem volt facebook, meg youtube, ő a verseivel építette magát. Ahogy ma a fiatalok. A szabadságharcos imidzsét azonban nem ő építette fel, az élete építette fel. Ő nem véletlenül lett legenda. Írt egy verset, és mindenki rohant ki harcolni. Ezt nem lehet elvitatni tőle. Amikor ő elkezdett verseket komolyan gondolni, akkor abból lett két hét forradalom. Ő egy nagyon kemény egyéniség volt. Ő úgy volt magyar, hogy nem volt kompromisszum, nem azt mondta, hogy magyar vagyok, ha… de… csak... Nem voltak utána kötőszavak, feltételek, megszorítások.

Le kell rugdosni a szobrot a talapzatról. Ezt a szobrot az utókor – a huszadik század – azért építette köré, mert félt tőle. Mert ez az ember nem viccelt. Nem finomkodott: azt mondta, hogy akasszátok föl a királyokat. Ha ma élne, ma is utálnák ezt a megalkuvás nélküliséget. Akkoriban is mindenkivel összeveszett. A végén már csak Bemmel volt jóban. Mert Bem nem beszélt magyarul. De Petőfi nem volt kiállhatatlan, egy hatalmas csajozógép volt például: meg kell nézni a Petőfi-szövegeket, hogy hány női név szerepel benne, mint drága egyetlen, kicsi galambom. A biliárdszalon bajnoka volt, a pesti éjszaka királya, mint az igazi rock and roll sztárok.

Színpadi műhöz zenét írni különleges feladat. Konkrét karakterekre kell írni. Ebből van több. Egy karaktereken belül pedig különböző színpadi helyezetek is vannak. Tehát egy karakternek úgy kell egy karakternek maradni, hogy egyszer balladát énekel, máskor meg drum ’n’ bass-t. És a karakterek különbözőségén felül még az egész előadásnak kell, hogy legyen egységessége, mert különben átmegy stílus-kavalkádba az egész, ami egyrészt ízléstelen, másrészt szétszabdalja a darabot, ami átmegy revübe a szó rossz értelmében. Ha a zene nem szolgálja az előadást. Van egy nagyobb koncepció annál, mint amit én felállítok: ez egyrészt a darab, amit Petőfi írt, másrészt a rendezői koncepció. Én nem tudok kiszolgálni senkit se, csak akkor, ha akarom. És ezt akarom. Ez most egy olyan konstelláció, ami így működik. Mindenki 100%ig felkészült, és így érdemes együtt dolgozni.

Nem lehet meghatározni, hogy milyen műfajú lett. Én koncertzenész vagyok, nem zeneszerző. Egy bizonyos helyzetben tudok jól zenét szerezni. Minden zeneszerzőnek sajátja egyfajta zene, ami összeáll az által hallgatott és bármikor is muzsikált zenékből, amit nem lehet műfajilag bekategorizálni, mégis jellegzetes és egységes. A rendezésbe soha nem szólnék bele, én ahhoz nem értek. A rendező rendez. Ahogy a dramaturg ért ahhoz, hogy összeállítsa a szövegkönyvet. Meghallgattam a színészeket, és tudom, kik azok, akik nyugodtan belenyúlhatnak az általam írt számokba, mert annyira muzikálisak, hogy ízléses dolgot fognak csinálni belőle.

A versekbe szerintem tilos beleírni. Nincs jogom felülbírálni Petőfit. Nem véletlenül rakta oda azt a szót, amit. Dalíráskor viszont lehet azt csinálni, hogy ha van egy versben egy-két olyan sor, ami elindít bennem valamit, akkor abból például lehet refrén: az eredeti verstől eltérően többször ismétlődik majd. Vagy vannak sorok, amiket kihagyok. De tiszteletben tartom a vers jelentését, szándékát. Viszont nem múzeumot építek. A mai korban élek, és az alkotói szabadság legalább olyan fontos, mint a vers iránti tisztelet. Az, ahogyan én hozzányúlok a versekhez, az sok vitára adott okot. Tisztelem az irodalmárokat. De én rock and roll-zenész vagyok. Azt a verset akarom játszani, amelyik mellbe rúg. Nem akarok Petőfi-tudóssá válni. Nem tudom, hogy mikor mi történt vele, de ha olvasok egy verset, és mellbe rúg, akkor azzal elkezdek foglalkozni, mert kell vele foglalkoznom. De a saját szűrőmön keresztül. Ez lehet, hogy felrúg néhány, mások által fontosnak tartott szabályt, de Petőfi mit csinált? Nem ugyanezt? Olyan költők írtak akkor, mint Vörösmarty meg Kölcsey. Hogy jön ő ahhoz, hogy olyan verseket írjon, mint a népdalok? Úgy, hogy ő ezt akarja csinálni, és nem foglalkozik azzal, hogy ki mit akar.

Szabó Máté rendező az ötletekről:

Bérczes László ötlete volt Ferenczit felkérni A helység kalapácsára, mi pedig Hársing Hilda dramaturggal kerestünk egy apropót az ekhósszekérre – vándorszínház motívumra. Itt persze mégsem ekhósszekér jön, hanem egy busz, ami éppen itt robban le Nagyharsányban – vagy ott, ahol majd játszani fogjuk az előadást. Ez adja a kerettörténetet. Aztán burjánzottak az ötletek mindenkitől. Néha úgy éreztem magam, mint egy ünneprontó tanár bácsi: gyerekek, ne mászkáljatok már a tetőre, a plafonra. Úgy kellett visszafogni őket. A kellékes is rengeteget segített, ez egy nagy műhelymunka volt.

Czene Zsófia avagy Szemérmetes Erzsók az előadásról:

Nem volt egyszerű a feladat, mert Máté, a rendező már az olvasópróbán elmondta, hogy a saját korunknál jóval idősebb embereket fogunk játszani. Én egy 55 éves özvegyasszonyt alakítok például – amit azért nem könnyű megformálni. Újraértelmezett A helység kalapácsa született, a versek által, és azért is, mert másképp indul és másképp is végződik a mi előadásunk, mint az eredeti történet. A Stúdióban vagy a Színpadon megint egy új előadás fog születni. Máté mindenre nyitott volt. Egy közös gondolat az egész, mindent meg lehetett beszélni, ő egy rettenetesen toleráns rendező.

Nyári Oszkár – Fejenagy, helységünk kalapácsa:

Szerettük volna modernek lenni. Meghatározta az egész feelinget ez a lerobbant autó, az emberek, akik megpróbálnak lomizni, Nyugat-Európába járnak, mindenféle bolhapiacokról meg lomtalanításokon összeszednek holmikat, amikből aztán itthon megpróbálnak megélni. Iróniával próbáljuk kezelni a mai valóságot. Az ember itt akar valamit tenni, mert a kultúra mégiscsak az, amivel talán változásokat tudunk előidézni, gondolatokat ébreszteni.

Egy szerep formálása soha nem ér véget, számomra ez egy kihívás, mert sok olyat kell beletennem, ami nem én vagyok – úgy mondanám, hogy sok mindent tanulok belőle/tőle. Extrém körülmények között próbáltunk: szabadtéren, nyáron. Rengeteg akarat és szándék volt bennünk, és ez vitte előre a produkciót, igazi küzdelem volt az elkészülése.

Nyári Szilvia – Amazontermészetű Márta:

Az első nehézség az életkor megmutatása: hogyan dolgozzunk a saját fizikai, életkori adottságainkkal, hogy nálunk húsz-harminc évvel idősebb szerepeket tudjunk megformálni. Ennek a hatvan felé közeledő nőnek a lényege a vehemenciája, amivel ő kezeli az életének dolgait, és a férjét is. De nekem az volt a szándékom, hogy ne csak ezt az oldalát mutassam meg, hanem legyen líra is a férjhez fűződő kapcsolatában. Mutassuk meg azt, hogy milyen volt az ő viszonyuk, amikor még élt a szerelem. Most is él még, csak már ütött-kopott ez az érzelem. Ami pikantériája ennek az előadásnak, hogy ez egy utazóprodukció lesz, tehát mindig másmilyen helyszínen, és teljesen más körülmények között fogunk játszani. Ez teszi izgalmassá. Hogy mindig arra a közönségre, arra a szituációra kell alkalmaznunk, amit adnak a körülmények. Az előadás különösen alkalmas a szabadtéri játékra – reméljük, sok helyen, sokféle közegben kipróbálhatjuk majd. Ez egy küldetés is valahol. Ha az emberek ez után az előadás után kedvet kapnak ahhoz, hogy leemeljék a polcról Petőfit, akkor jó irányba haladunk.

Takács Géza – a lágyszívű kántor:

A figurám a felesége által elnyomott ember, aki az aktuális kocsmában az aktuális falu-szépségkirálynőjével egyszer eltöltött egy éjszakát, és ebbe a hívő emberbe ez az éjszaka akkora érzelmeket okozott, hogy nem tudja ezt a nőt kiverni a fejéből, és felrúgna a családját, feladná az életét, otthagyná a feleségét, gyerekeit, bármit, mindent. Odaáll az asszony elé, és ömlik belőle a szeretet és a kétségbeesés. Aztán, mikor a feleség megérkezik, olyan dolgok történnek, amiket vagy rendbe lehet hozni egy párkapcsolatban, vagy örökké tüske marad utána. Mi arrafelé játsszuk, hogy megpróbálnak kibékülni. Sokszor történik ilyesmi, hogy valaki tesz az életében egy rossz lépést, és soha nem bocsájtják meg neki. Itt mi a megbocsátás felé játszottuk.

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa

zenés vásári komédia

Az Ördögkatlan Fesztivál és a Csiky Gergely Színház közös produkciója

Színpadi változat: Hársing Hilda

Erzsók....................................................................................... Czene Zsófia

Márta............................................................................................... Nyári Szilvia

Fejenagy...................................................................................... Nyári Oszkár

Harangláb....................................................................................... Fándly Csaba

Kántor........................................................................................... Takács Géza

Csepű Palkó................................................................................. Váncsa Gábor

Bagarja......................................................................... Marofka Mátyás e.h.

Bíró................................................................................ Szvath Tamás

A bíró felesége............................................................................. Czene Zsófia

Szomszédasszony……………………………………………. Hatvani Mónika

Díszlettervező: Balla Ildikó

Jelmeztervező: Hatvani Mónika

Súgó: Kirsch Veronika, Csordás Bernadett

Ügyelő: Salamon Bernadett, Székely György

Segédrendező: Hatvani Mónika

Mozgás: Peti Sára

Zene: Ferenczi György

Rendező: Szabó Máté

Bemutató: 2012. október 13. 19.30 Csiky Gergely Színház