Illúziók a Víg Kamaraszínházban

Két házaspár groteszk humorral megírt történetét négy színész meséli el. Az ötven éven át tartó, egymásba fonódó-gabalyodó történet során fokozatosan kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, semmi nem úgy történt, ahogy a szereplők visszaemlékeznek az életükre. Az emberi érzelmek, az emberi emlékezet csupa illúzióból próbálja felépíteni a boldogságnak, a szerelemnek hitt légvárát. Az előadás fanyar, egyszerre kacagtató és melankolikus hangvételével, nemes szórakoztatás keretében szól férfi és nő drámai felismeréseiről.

Ivan Viripajev, a fiatal orosz drámaíró nemzedék egyik legjelentősebb alakja, akinek az új évezred orosz színházának egyik kultikus darabjává lett Oxigén című művét szintén Viktor Rizsakov rendezte. Rizsakov a moszkvai Művész Színház egyik legelismertebb rendezője és színházpedagógusa, aki a Debrecenben a Vihar.Opus.Posth és az Aida mellett a Pécsi Országos Színházi Találkozó fődíját elnyerő Fodrásznőt állította színre.

Rendező: Viktor Rizsakov | ősbemutató: 2012. április 13. | Víg Kamaraszínház

IVAN VIRIPAJEV: ILLÚZIÓK (színmű)

Fordította: Kozma András

Szereplők:  Szűcs Nelli, Vass Magdolna, Kristán Attila, Trill Zsolt

Ügyelő: Sárkány Gyula | Rendezőasszisztens és video-projekt: Jóvér Csaba | Dramaturg: Kozma András | Díszlet-jelmez: Viktor Rizsakov

Rendező: Viktor Rizsakov

Magyarországi ősbemutató: 2012. április 13. | Víg Kamaraszínház

IVAN VIRIPAJEV

Ivan Viripajev1974-ben az oroszországi Irkutszkban született drámaíró, színház- és filmrendező, színész, az orosz „új dráma” mozgalom egyik legtehetségesebb képviselője. Arra a kérdésre, mit jelent számára az „új dráma”, Viripajev azt válaszolta, hogy ebbe a kategóriába beletartoznak kortárs szerzők a mai élet aktuális problémáiról írott darabjai, de egyszersmind azok a klasszikus drámák is, amelyek a mai nézőnek szólnak, dialógusban vannak korunk emberével. Így lényegében új dráma lehet Aiszkülösz, Shakespeare, Molière műve is.

A néző vágyik a dialógusra, azonban olyan dialógusra – folytatja Viripajev –, amely nem a szórakoztatására törekszik, hanem ami róla, az ő életéről szól. A színházba és a moziba azért jönnek az emberek, hogy átéljenek egy konfliktust, hogy megtisztuljanak. Fontos, hogy rátaláljanak valami titkosra, ijesztőre a maguk belső világában, majd kiengedjék ezt megszabadulva negatív érzelmeiktől és komplexusaiktól. Két moszkvai színház – a Teatr.doc és a Praktika –, amelyek színre vitték Viripajev darabjait („Oxigén”, „Genezis-2”, „alentin napja” , „Álmok” , „Város, ahol én”) sokat tettek azért, hogy visszatérítsék a színházba a csalódott fiatal generációt.

Úgy tűnik ez sikerült is, hiszen rendkívüli népszerűségre tettek szert drámái: húsz nyelvre fordították le őket, több fesztivál-díjat kaptak (2003, KONTAKT, Grand-prix, Toruń, Lengyelország, 2004 - Arany Maszk díj, Moszkva ). Ezek a sikerek nagyrészt annak köszönhetőek, hogy Viripajev, - aki az irkutszki színművészeti iskola elvégzése után (1995, a színész szak), két évet játszott a kamcsatkai Dráma és Komédia Színházban, 1998-óta maga is rendezte darabjait az általa alapított Játéktér elnevezésű irkutszki színházban.

Közben elvégezte a moszkvai színművészeti iskolán a rendezői szakot, ahol rátalált a szellemiségében hozzá közelálló rendezőre: Viktor Rizsakovra, aki külföldön is színre vitte darabjait. Általános az a vélemény, hogy a Praktika színház rendezőinek kísérletei, innovációs készsége tovább fejlesztették az orosz és az európai nagy mesterek – Mejerhold, Tairov, Grotowski, Brook – színjátszás esztétikai és technikai eszköztárát.

Viripajev felfogásában a színház egy szellemi út a színész számára. Ezért minden saját szövegében Viripajev egy folyamatot épít föl, mint egy fő zenei témát, amely a néző képzeletét erős vizuális képekre ösztökéli. Talán ezt motiválta Viripajevet arra, hogy a színház határain is túllépjen és filmet forgasson. Már az első filmje („Euphoria”) (2006) díjat kapott a velencei filmfesztiválon. Két évvel később a saját „Oxigén” című darabját filmesítette meg.