Home » , » Hetvenéves Marton László rendező

Hetvenéves Marton László rendező

Written By Hírszerkesztő on 2013. január 8., kedd | 8.1.13

Vasárnap töltötte be 70. életévét Marton László Kossuth-díjas rendező, színigazgató, jelenleg a Vígszínház főrendezője, akit ebből az alkalomból - minthogy épp Torontóban tartózkodik - élő videoüzenetben köszöntött a teátrum társulata a szombat esti előadás után.


A Vígszínház sajtóosztályának az MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztet arra, hogy Marton László a főiskoláról 1968-ban egyenesen a Vígszínházba került, ahol 1979-ben főrendező lett, 1985-ben igazgató, majd 2009-től újra főrendező. Neve összeforrt a Vígszínházzal: a körúti teátrumon kívül csak külföldön, illetve a Színház- és Filművészeti Főiskolán (jelenleg: Egyetem) rendezett, ahol 1969 óta oktat színészmesterséget. Tanítványaiból kiváló színészek, rendezők, színházigazgatók lettek.

Legendás rendezései közül a teátrumi közlemény kiemeli a 25 éves jubileumát ünneplő A padlás, a 40 éve bemutatott Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, az Össztánc, a Harmincéves vagyok, a Kőműves Kelemen, az Ahogy tesszük, a Fekete Péter, a Szent István körút 14., a Nóra és A varázsfuvola című előadást.

(Forrás: MTI)
(Fotó: fidelio.hu)
Share this article :

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2011. Pólus Színházi Portál - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Published by Mas Template
Proudly powered by Blogger