Kiss Ottó három verseskötete alapján készült Csillagszedő Márió címmel mutatja be legújabb előadását a Vaskakas Bábszínház 2013. január 13-án. A mű szövegkönyvét Pallai Mara készítette el, a produkció rendezője Tengely Gábor.
A Vaskakas Bábszínház készülő produkciója nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megkísérelje bemutatni két mai, átlagos család hétköznapi életét Kiss Ottó három gyerekverskötete alapján (Csillagszedő Márió; Emese almája; A nagypapa távcsöve).
2002-ben látott napvilágot először Kiss Ottó sokáig fiókban várakozó gyerekverskötete, a Csillagszedő Márió. Az első kiadást 2009-ben újabb követte: Paulovkin Boglárka azonos belső grafikáival, de új borítóval jelent meg a témafelvetésével és stílusával kellemes meglepetést okozó, „az év könyve” díjat is elnyert kötet. A népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a kötet verseit több magyar zenekar – köztük a Kaláka – is megzenésítette, 2009-ben Vizi Mária rendezésében kisjátékfilm forgott az anyagból (illetve részben annak ihletésére), valamint több idegen nyelvre (német, bolgár, szlovák, szerb, japán, svéd) is lefordították a könyvet.
„Az első könyvet, a Csillagszedő Máriót valóban nem volt egyszerű keresztülvinni, elég, ha csak annyit mondok, hogy a versek a ’80-as évek közepén születtek, de valahogy senkinek sem kellettek, így aztán a teljes anyagnak 2002-ig kellett várakoznia a fiókban” – mondja a szerző, Kiss Ottó. A Csillagszedő 2002-ben újdonság volt a magyar gyerekirodalomban – olyan témát vetett föl, ami addig tabunak, illetve kerülendőnek számított:hiszen szó esik szomorúságról, elválásról, halálról.
(Forrás: szinhaz.hu)
(Fotó: szinhaz.hu)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése