Budapest, Örkény István Színház, december 1. 20:00
Dürrenmatt nevének hallatán elsőkét a Fizikusok vagy Az öreg hölgy látogatása ugrik be a színházszerető állampolgárnak. A svájci származású drámaíró viszont e két műve mellett még számtalan másik darabot írt, egyik korszakában például klasszikus drámákat dolgozott át saját szájíze szerint. Ily módon született Dürrenmatt-féle változat például Büchner Woyzeck-jéből, vagy épp Shakespeare János királyából. A különbség azonban, hogy míg az eredeti egy emelkedett királydráma, addig ez a verzió gunyoros hangvételű.
A történet középpontjában két nagyhatalom, Anglia és Franciaország háborúja áll. A csatározásnak nincs semmiféle nemes célja, mindössze politikai adok-kapok zajlik, piti harc a hatalomért. A taktikázásnak köszönhetően pedig a drámából egy idő után komédia lesz, a néző pedig garantáltan jól szórakozik majd.

.jpg)

Akciók
Könyvek
Autó-motor
Benzinkutak
Bevásárlóközpont
Egészségügy
Biztosítás
Építés
Fürdők
Gyorsétterem
Ingatlan
Ipar - Gyártás
Kikapcsolódás
Látványosság
Műszaki cikk
Pénzügyek
Ruházat
Szállás
Szépség egészség
Szerviz
Szórakozás
Utazás
Vásárlás
Vásárlás Étel-Ital ......
Vendéglátás
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése