Április 11-én, a Magyar Költészet Napján újra láthatja a szombathelyi közönség a Szabad-ötletek jegyzékét Jordán Tamás előadásában.
A Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben címet viselő írás József Attila személyes vallomása magáról, kétségeiről, az elveszettségéről. József Attila 1936 májusában a Japán kávéházban maga elé tett egy füzetet és nekilátott teleírni azt. Akkoriban, mint neurotikus beteg, Gyömrői Edit kezelése alatt állott. A pszichoterápiában ma is használatos eszköz a beteg írásainak elemzése. Ilyenkor az a feladat, hogy a páciens írjon ki magából mindent, írjon megállás nélkül, ha nem jut eszébe semmi, akkor is írjon, ha mást nem, akkor olyan szavakat, melyek előző szóról eszébe jut az illetőnek. Ezért a „szabad ötletek” kifejezés a címben. Két ülésben - mert az írást később otthon fejezte be.
Meghökkentő őszinteséggel vall József Attila, és ezt Jordán Tamás ugyancsak meghökkentő módon adja elő. Hogy mi a meglepetés, azt az előadás nézői tapasztalják majd.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése