Az Oroszlánkirály ellopta Az operaház fantomjától a koronát: a Disney-rajzfilm alapján készült musical minden idők legjövedelmezőbb darabja lett a Broadwayn, ahol 853,8 millió dollárt keresett, letaszítva ezzel a trónról Andrew Lloyd Webber klasszikusát, a fantomot.
(MTI) Az Oroszlánkirály a hét végén vette át a jegybevételi lista vezetését, amelyet Az operaház fantomja korábban 853,1 millió dollárral tudhatott magáénak. Simba, Pumba és Timon kalandjaira kétmillió dollár feletti összegben keltek el belépők a hét végén – derült ki az eladási összesítésekből.
"Természetesen megérintett minket ez a mérföldkő – fogalmazott közleményében Thomas Schumacher producer, a Disney színházi produkciókért felelős elnöke. – Az elismerés a közönségé, azé a több millió emberé, akiknek Az Oroszlánkirály jelentette az első Broadway-élményt. Az előadás legnagyobb öröksége épp az, hogy sokakat megismertetett a színház élő varázsával."
A musical – Elton John és Tim Rice dalaival, Julie Taymor rendezésében – 1997 novemberében mutatkozott be a Broadwayn, New Yorkban. Óriási siker lett, külföldön is szenzációvá vált. Bejárta a világot, a londoni West End-re, a színház másik Mekkájába 1999-ben érkezett meg.
Az Oroszlánkirály Broadway-sikere ellenére Az operaház fantomja még mindig a világ legjövedelmezőbb színházi előadása, amelyre világszerte 5,6 milliárd dollár értékben váltottak már jegyet. Az Oroszlánkirály e tekintetben a második 4,8 milliárd dollárral.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése